Szívek és számok
Mennyi van, mennyi jut most, mennyi juthat április után – és mennyi kellene az egészségügynek.
Eddigi írásainkból talán kiderült: alapvető meggyőződésünk, hogy az egészségügy bármilyen érdemi megváltoztatásának páciensközpontú fordulattal érdemes kezdődnie. Le is írtuk, miért lenne ez jó, például a páciensnek.
E mostani bejegyzésben főként hideg számokról lesz szó, amelyek bemutatják majd: már csak relatíve alacsony költsége miatt is érdemes a hatalmas változást hozni tudó, alapvetően azonban nem pénzt, hanem szemléletváltást igénylő, a pácienst a középpontba helyező modellben gondolkodni. Pénz ugyanis kevés lesz. Nem azért, mert az új kormány ne akarna majd adni, hanem mert sokkal több hiányzik, mint gondolnánk. Öt pontban beszélünk erről, ahogy illik.
1. Csodák nincsenek
A modern egészségügy egyik alapja, hogy csodák bizony nincsenek. Bár véletlenek persze akadnak, a nagy számok törvénye elől nehéz elbújni, az esélyek és százalékok makacs dolgok. Így van ez az egészségügyi rendszerrel is. Itt ez azt (is) jelenti: a pénz – vagyis az egészségügyre költött források összege – számít. Sőt: sokszor az számít a legtöbbet.
Az egészségügy rendkívül drága üzem, és tetszik-nem tetszik, nagyon leegyszerűsítve: minél többet költ egy ország egészségügyre, annál jobb lesz az egészségügyi rendszere (kivéve, ha Amerikai Egyesült Államoknak hívják, de ezt az anomáliát szerencsére nem nekünk kell kezelni). Ez természetesen nem jelent lineáris összefüggést. Két ország, Dél-Korea és Tajvan például rendszeresen a nemzetközi egészségügyirendszer-rangsorok élén szerepel, dacára annak, hogy lényegesen kevesebbet költenek egészségügyre, mint néhány nyugat-európai ország.
Az úgynevezett big picture mégiscsak azt mutatja, hogy ahhoz, hogy egy országban jó egészségügyi rendszer legyen, sokat kell költeni. Tekintsük az alábbi táblázatot!
(Kis módszertani megjegyzés. Nincs, nem is igazán lehet az egészségügyi rendszernek bármilyen objektív rangsora, hiszen egy egészségügyi rendszernek nagyon sok különböző feltételnek kell megfelelnie, és semmilyen konszenzus nincs abban, mely feltételek a legfontosabbak. A várható élettartam-e a lényegesebb indikátor, vagy például a műtétekből való szövődménymentes felépülés? Az, hogy kényelmesebb legyen a kórházban az ágyam és gyorsabban kapjak gyógyszert, vagy hogy mindez olcsóbban történjen?
E kérdésekre általánosan nehéz is válaszolni. Ráadásul a különböző rangsorok eltérő céllal is készülnek. Mivel mi az egészségügyi rendszerre költött források és az egészségügyi rendszer (bárhogyan is definiált) teljesítménye között keresünk összefüggést, olyan mutatót kellett találnunk, amely az egészségügyi rendszer teljesítményébe nem építi eleve be a magasabb ráfordítást. Ez nehezebb feladat, mint gondolnánk.
A rangsorolás nehézségét jól jelzi, hogy a WHO az ezredfordulón egy hatalmas bakiba szaladt bele, amikor megpróbálkozott vele. Az OECD pedig deklaráltan nem is készít rangsorokat, dacára annak, hogy rengeteg egészségügyi adatot gyűjt.)
Éppen ezért mi egy nem kifejezetten egészségüggyel foglalkozó, hanem egy általános jólétet mérő index, a Legatum Prosperity Index egészségügyi részének rangsorát vettük alapul. A táblázatban minden európai ország esetén szerepel a világrangsor szerinti hely, az egy főre jutó, GDP-paritáson számolt állami forrásból fedezett, továbbá az összes egészségügyi költés, valamint az állami költés aránya az összesen belül (ezek az értékek az OECD 2024-es adatai alapján kerültek a táblázatba).
Természetesen nemcsak a pénz számít. Belgium és Svédország költése közel azonos, mégis, az egyik a tizennyolcadik, a másik a kilencedik helyen áll a listán. Észtország alig háromszáz dollárral költ többet nálunk (az aggregált költést tekintve), mégis kilenc hellyel előz minket. Tehát véletlenül sem akarnánk azt sugallni, hogy ne lenne elképesztően fontos, hogyan használjuk fel az egészségügyre költött forrásokat – sőt, erről szól majd 5. pontunk.
De azért azt, hogy milyen ligában játszik egy egészségügyi rendszer, meghatározzák a rá költött források. Hatalmas eredmény lenne Magyarország részéről, ha a háromezer dollár közeli aggregált költéssel előrelépne mondjuk a harmincötödik helyig. Ki tudja, lehet, a harmincadik is lehetséges. Ám a huszonöt legjobban teljesítő egészségügyi rendszer között nem akad olyan, amelyik ne költene legalább ötezer dollárt; a tizenöt legjobb között pedig legalább hatezret. Márpedig, amikor az egészségügy megreformálásáról, megjavításáról gondolkodunk, akkor indokoltan vagy indokolatlanul, egyikünknek sem a ciprusi és portugál egészségügyi rendszer jut eszébe. Hanem persze, a holland, a német meg a francia.
És erre mondjuk: csodák nincsenek. Ezek az országok más ligában játszanak. Magyarországon kevesebb mint felét költjük fejenként az egészségügyre, mint a franciák, és harmadát, mint a németekét. Ráadásul önmagában az, hogy egyáltalán versenyben lehet a magyar egészségügyi rendszer, is csak azért van, mert az utóbbi években drasztikusan megnőtt a magánkiadások aránya: aki tehette, kipótolta a hiányzó pénz rá eső részének egy részét. Az alábbi táblázat ezt mutatja, az előzőnél talán plasztikusabban (rávilágítva egyben az említett módszertani nehézségekre is).
2. Jobb tudni a keserű igazságot
Ha szerinted másoknak is érdemes tudniuk, oszd meg a bejegyzést!
Tapasztalatunk szerint ezek az értékek sem adják még vissza, mennyire sok pénz hiányzik az egészségügyben, úgyhogy reméljük, olvasóink megbocsátják az egyszerű példát.
Az a gyanúnk, hogy ha e blog egyik olvasója elmegy egy gyorsétterembe és kifizet mondjuk 2 000 Ft-ot, legtöbbször kis nehézséget okoz neki meghívni barátját is. Nem olyan nehéz előteremtenie a második 2 000 forintot. Ám ha kifizetett 200 000 Ft-ot egy albérletre, már nem is olyan biztos, hogy a második 200 000-et is könnyedén összeszedi. Ha pedig egy 2 000 000 Ft-os autót szeretne, szinte biztos, hogy nem fog tudni még 2 000 000-t összeszedni egy 4 000 000-s autóra. Az egészségügynél nem milliókról, hanem milliárdokról, száz és ezer milliárdokról beszélünk. Ugye érezzük, ez a három nulla, amit a 2 000-hez tettünk, mennyit számított?
Akkor most menjünk fel még egyszer ennyivel.
És aztán – ismételjük meg (így eljutunk az egészségügyre költött kiadások kb. feléig, kétezer milliárd, azaz 2 000 000 000 000 forintig). Ez a nagyságrendi különbség, amivel az egészségügyben szembesülünk.
Ráadásul itt nem egyetlen év alacsonyabb kiadásáról van szó. Az alábbi ábra 1990 óta mutatja egyes országok költségvetésének egészségügyi kiadását. 2010-ig nem egyedi magyar jelenségről van szó. A nyugat-európai országok, amelyek eleve többet költöttek a kormányzati forrásokból egészségügyre, az utóbbi évtizedekben még növelték is ezeket az összegeket. Ezzel szemben a kelet-közép-európai országok egyre-másra vágták meg ezeket a forrásokat. A magyar egészségügy kálváriája nem 2010-ben kezdődött – de onnantól nem volt megállás.
3. Hova tűnt az egészségügy pénze?
Az egészségügy szempontjából akár mellékes is lehetne, hogy mire ment ez a pénz, de lehet, érdemes egy percet mégis megállni itt. Az alábbi ábra egy nemzetközileg bevett módszer szerint csoportosítja a kormányzati kiadásokat területenként, és nemzetközi összehasonlításban mutatja be. Magyarországon elképesztő méreteket öltött a költségvetési kiadásokon belül az úgynevezett gazdasági ügyek aránya. Hogy mit takar ez? Közlekedés, kommunikáció, mezőgazdaság és persze energiapolitika. Ez az a tétel, ami látványosan nagyobb, mint más országoknál. Ha valaki példát keres, tekintse a mohácsi hidat. Megkockáztatjuk, még Mohácson is jobban örülnének, ha az egészségügybe ment volna az a háromszáz milliárdnál is több, ami egy olyan hídra lett költve, ahol emberek nem nagyon közlekednek.
4. Mit Mennyit lehet tenni majd?
És most jön talán a legszomorúbb állítás. Még a mohácsi híd elképesztő összege is éppen csak meglátszana az egészségügyi büdzsén. A Tisza Párt az első kormányzati évben ötszáz milliárd többletkiadást tervez az egészségügyben, majd minden évben további ötszáz milliárddal növelné ezt az összeget egészen addig, amíg az el nem éri a GDP 7 százalékát. Erre a negyedik évben kerülne sor, ami azt jelenti, hogy még ezzel a hatalmas, minden korábbi kormány elkötelezettségét messze meghaladó vállalással is csak négy év múlva juthatunk el arra a fejenkénti ráfordításra, ami a mai cseh, vagy szlovén értékeknek felel meg. Ráadásul a ráfordítások – és azok hiánya – éves szinten összeadódnak. Nálunk pedig annyi pénz hiányzik, hogy a többletforrás még így is akár évekig azt fogja pótolni, ami kimaradt az eleve alacsony 2010-es szinthez képest. Bizony, valahonnan hiányzik az a sok pénz, amit látványágazatokra és privát vagyonfelhalmozásra költöttek.
Egy betartott ígéret: a Fidesz tényleg sokat spórolt az egészségügyön.
5. Hatékonyság és paradigmaváltás
Ez a tény, vagyis hogy az egészségügyre szinte biztosan nem lehet majd annyit költeni, amennyit kellene, sajátosan hat az egészségügy jövőjével kapcsolatos vitákra. Nem biztos, hogy azokon a kérdéseken legfontosabb gondolkodni, amelyek csak sokkal több pénzzel oldhatók meg. A holland, a brit vagy éppen a német egészségügyi rendszer modellje közötti különbségek persze alacsonyabb források mellett is értelmezhetők, ám lehet, hogy a konkrét országokra való hivatkozást érdemes kerülni – hiszen a példák a magyarnál két- vagy háromszoros forrásokat költöttek a területre.
Érdemes, ha nem is kellemes, elfogadni, hogy az egészségügy jövője nagyon nagy mértékben attól függ, milyen erőforrásokat költ erre a következő kormány – amelynek nyilvánvalóan ezer más dologra is kell majd költenie.
Ám ebből az is adódik, hogy ezeknek az erőforrásoknak a hatékony felhasználása minden korábbinál fontosabbá válik.
A páciensbarát megközelítés az egyik leghatékonyabban megtérülő kiadás az egészségügyben. A szemléletváltáshoz alapszinten csak tapasztalat, szakértelem és nyitottság kell, miközben további kutatás, fókuszált elemzés vagy komplex képzés csodákat tehet. A nagy társadalmi rendszerek működésének kulturális jellegzetességei ugyanis adottságok, ám korántsem megváltoztathatatlanok. Erre fókuszálni egyszerre lehet a leggyorsabban eredményt hozó és legköltséghatékonyabb irány.
Arról, hogy konkrét esetekben mit jelenthet ez, következő posztunkban írunk.